Karácsony böjtjén az egyház az első házaspárt ünnepli. Noha az ő szentté avatásuk nem úgy történt, amint azt a keresztény századok folyamán lassacskán törvényekbe foglalták, mégis jogos ez az ünnep, hiszen az ősszülőktől származik az emberiség. Ádámnak és Évának minden bűne ellenére fölmérhetetlen kegyelmi adomány volt birtokában. Azért gondol rájuk az egyház az üdvözítő születése előtti napon, mert Ádám az új Ádámra, vagyis a Megváltóra, Jézus Krisztusra utal; míg Éva az Üdvözítő édesanyjának, Szűz Máriának az előképe, legalábbis annyiban, hogy az Éva névből majd Áve lesz az angyal ajkán, amikor Máriának hírül adja a megtestesülés csodáját. Ádám és Éva, amikor Isten megalkotta őket, szentek voltak. Mind a nő, mind a férfi Isten szentségét sugározta, ezért is számított nagyobbnak bukásuk, hiszen az eredeti kegyelem és szentség birtokában jobban ellenállhattak volna a gonoszlélek kísértésének.

Isten szellemi teremtményeit, az angyalokat próbának vetette alá, és a próba mindig az Isten iránti hódolat és engedelmesség képében jelent meg. Az első házaspárnál, az ősszülőknél a próba abban jelentkezett, hogy nem volt szabad enniük a jó és a rossz tudásának titkos fájáról. Isten az embert a gőgös, pusztító és önpusztító tudástól tiltotta el. A gonoszlélek igen nagy ravaszsággal először Évát vitte kísértésbe, majd Éván keresztül Ádámot. Ettek a tudás gyümölcséből, és egyszeriben elvesztették az eredeti kegyelmet és szentséget, ezen túlmenően megismerték a jó és rossz közötti különbséget, ám tulajdon kárukon. Isten ítélete az engedetlenekre lesújtott, a nő a férfi hatalma alá kényszerült, már nem egyenrangú felekként álltak egymás mellett, mint a kezdetek kezdetén. A férfit viszont a természet győzte le, hiszen eredeti helyéről kiűzetve, a Föld verejtékes művelésével kellett kenyerüket megkeresnie. Ha az első emberpár története itt megállna, akkor jogosulatlan lenne a szentekkel egyenlő módon tisztelni Ádámot és Évát, egy napot szentelve nekik közvetlenül karácsony előtt. Ám a történet folytatódott, mert Isten nem tagadta meg önmagát. Ádám és Éva rádöbbentek arra, hogy elveszítették a kezdeti kegyelmet és szentséget, és megbánták bűnüket. Isten irgalmában kimondta a gonosz kísértőre az ítéletet: „ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, te sarka után leselkedel, ő pedig széttiporja fejedet”. Ebben az ítéletben már benne rejlik az ígéretes jövendő. Az ítélet egén ott ragyog a megváltás hajnalcsillaga, hiszen Éva bűnével szemben majd Mária fogja megmutatni a legtökéletesebb engedelmességet Isten akarata iránt, az ő ivadéka, Jézus pedig a keresztfán fogja széttiporni a gonoszlélek fejét, és a halál eszközével vesz erőt a halálon.

Ádám és Éva, bár bűnbeesésük után a maguk szenvedéssel teli életét élték, mégis visszaszereztek valami keveset abból a kegyelemből és szentségből, amelynek eredetileg birtokában voltak. Mindketten teljesítve állapotbeli kötelességeiket, eleget tettek Isten akaratának. Ádám azzal, hogy családfenntartó volt és verejtékes munkával kiküzdötte a természettől a mindennapi kenyeret, Éva pedig azzal, hogy családanyaként teljesítette emberi hivatását. Igaz, hogy szomorúan kellett látniuk a bűn folytatódását idősebb fiuk életében, mégis bűnbánattal teli szívvel gyakorolták az alázatosság erényét. Ádám és Éva fönntartották és továbbadták azt a vágyakozást, amelynek irányultsága akkor még nem nevezhető néven egyértelműen, ám amely mégis egy boldogabb, Istentől akart és átjárt jövő felé mutatott. A várakozás a Megváltóra Ádám és Éva legnagyobb kincse, noha ők ezt még nem látták ilyen világosan, de a Krisztus utáni nemzedékek a Világ Világosságának fényében tisztábban látnak akkor is, ha visszafelé tekintenek, és akkor is, ha előre. Karácsony előtti napon illendő arra gondolni, miként lett Ádám az új Ádámnak: nem a földinek, hanem a mennyei embernek előképe, és Éva az új Évának, Máriának, aki engedelmességével jóvátette az első Éva engedetlenségét. Amit az első Ádám elveszített, azt a második Ádám, Jézus Krisztus visszaszerezte számunkra. Ez a megváltottság kegyelme. Így az Úr Jézuson és az ő szent anyján keresztül Ádámra és Évára, az első házaspárra nem nehezteléssel gondolunk, hanem megbékülten és tisztelettel, mert Ádám és Éva karácsony közeli kezdetét jelzik.

A középkori himnuszköltők csodálatos módon kiaknázták az Éva és az Áve egybecsengését: himnuszok sokasága említette meg Évát, csakhogy minél nagyobb dicséretet mondhasson az Áveval Máriának. Ádám is megjelenik a himnuszköltészetben, az ő neve azonban nem adta meg a költőknek e szójáték lehetőségét, s ezért Éva ragyogása némileg háttérbe szorítja Ádámot. Azonban mind a ketten ugyanolyan tiszteletnek örvendenek.