Nagyon elgondolkodtató. Köszi Tóni.

Előzmény

Válasz

Mi a közös pont Szíj Melindában, a turul-szoborban és a ruszki emlékműben?

Egy mondattal válaszolhatunk: a ránkerőltetés elleni harc. Ebben viszont nagy szerepe van a sokak által gyűlölt gyagyinak, bármennyire is tiltakozik ellene az a réteg, amely szidja ugyan, de mégis naprakész a rombolócsatornák eseményeiből. Szíj Melinda esete azt bizonyítja, hogy az esetlennek, tűnő, nem sztáralkat magyar kisember iránti szimpátia azokat is megérintette, akik a ránkerőltetett világban éltek. Szíj Melindát azoknak a köröknek a képviselői gáncsolták, akik egy meghatározó értelmiségi holdudvarhoz tartoznak, és sokaknál tudatosan, de még több embernél - pártszimpátiától függetlenül - ösztönösen az jött elő, hogy a magyar többség vállalkozhatott az ellentmondásra. Hiába rikácsoltak a holdudvaros ítészek, a közönség szeretete nem a megcsinálás alatt álló sztárok, hanem a csetlő, botló, sok támadásnak kitett, megtorpanó, de mégis mindig erőt merítő Szíj Melinda, vagyis a mára átlagosnak mondható társadalmi irányulás és vállalás irányába ment el. Ezt jelzi a Jobbik nagyszámú parlamenti képviselője, illetve a Fidesz kétharmada.

Amikor egy jól behatárolható, a választópolgárok számához képest viszonylag kevés lélekszámú, a valós parlamenti viszonyokat is rosszul tükröző, abszolút felülreprezentált és borzalmas médiatúlsúllyal rendelkező kör megkezdte a szovjet emlékmű előtti térden csúszkálásokat meg vörös szekfűs fetrengéseket, a felszabadítás erőltetését a megszállással szemben, nyilvánvaló volt, hogy a fent jelölt kör akarja megmondani a többségnek, hogy miről mit gondolhat, mihez miképp kell viszonyulnia. Erre jött tiltakozásul a spontán, és létszámában is kisebb reakció a tv-ostromkor, amikor a hazafiak leverték a jelképet. Senki sem foglakozott volna ezzel az okafogyott obeliszkkel, ha a szovjet megszálláson kívül - hol érinti ez már a mostani generációkat - nem lett volna egy jelenkori folyamatnak a jelképe. A magyarsághoz finoman szólva nem éppen a legtoleránsabban és legelfogadóbban viszonyulók szimbóluma lett, és nekik szólt a csillag leverése, nem a múlt eseményeinek.

Megalkották a hegyvidéki Turul-szobrot, aztán évekig tartó harc robbant ki miatta. Az erőszakos helytartó, illetve a helytartók, a gyarmatosítók érdekeit szolgáló, hatalomittas és uralkodni akaró kisebbség (természetesen nem lehet őket csak származás alapján általánosítani) üzent hadat az általa annyira lenézett többségnek, megint egy jelkép kapcsán. A történet arról szólt ismét, hogy ki az erősebb, kik az alá-, és kik a fölérendeltek.

Ugyanez a história ismétlődött meg, még jobban kinyújtva az Árpád-sávos zászló kapcsán is. Itt már szélesebb rétegek tiltakoztak az ősi jelképünk meggyalázása kapcsán kirobbant szellemi és kultúrharcban, s megint nem a zászló volt a lényeg. Hol érdekli azokat, hogy mit jelent a magyarnak az hogy, ősi, de arra alkalmas volt, hogy ugyanaz lejátszódhasson, ami a turulnál, az emlékműnél. A mi fájdalmunk erősebb és nagyobb, mint a tietek, éppen ezért lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanotok, és magatoknak éreznetek úgy, hogy a bűnösségeteket is elismeritek.

Ez az erőltetés sem jött össze, a kényszerítés ellenérzést szült. Ha nem feszítik túl a húrt, minden maradt volna a saját medrében, és nem lenne gyűlölködés.

Aztán Szíj Melinda ügye. A magyar kisemberé, akit elgáncsoltak, noha a közönség melléállt. Ki gagyitévé fogyasztóként, ki alkalmi nézőként, ki csak azért, amiért egyesek felvállalták a turul és Árpád-sáv védelmét. Azért, mert megunták, hogy mások akarnak parancsolni, megmagyarázni mindent csak a saját szemszögükből. Szíj Melinda talán maga sem tudja, hogy jelkép lett. A Fideszt a hatalomba, a Jobbikot a parlamentbe segítő többség jelképe. Hogy ne a mások, meg azok csicskái mondják meg, hogy mi kelljen a magyarnak. És most ebbe a körbe beletartozik az is, aki ugyan oda született, de ide húz.

Tulajdonképpen jó, hogy nem Szíj Melinda lett a megasztár. Nem kerül be a ratyik meg Árpád-sáv- fóbiás hatezerévesek uralta pénzorientált sztárgyárba, ahol annyit és addig számít az ember, a tehetség, amíg hozza a Mammont a ládába, aztán ha lázad, vagy már nem jól termel, szempillantás alatt mehet a levesbe. Persze, abba, amit ők nem szeretnek, hiszen a disznó soha nem lehet liba. Igaz, nem is akarja, hogy mindennel tömjék.

hunhir.hu

Válasz