Az egész országot megrázta annak a három fiatal lánynak a halála, akik szórakozni mentek egy budapesti klubba, de onnan soha többé nem térhettek haza. A felfoghatatlan és értelmetlen tragédia azóta sem hagyja nyugodni a közvéleményt. Vajon mit tehetünk azért, hogy ez többé ne történhessen meg? Rácz Zsuzsa erre keresi a választ heti jegyzetében. 

Amikor vasárnap délelőtt gyanútlanul kinyitottam a laptopomat, és gyomorszájon vágott a szombat éjjeli hármas tragédia a West Balkánban, azonnal potyogni kezdtek a könnyeim. A lányom ijedten nézett rám. Anya szomorú - magyarázta neki az apukája, míg én a konyhába mentem bőgni.

A tragédiához vezető út mára már világos: a szervezők sokkal több embert engedtek be, mint amennyien befértek volna. A hatalmas tömegben pánik tört ki, és a három lányt halálra taposták.

A tragédia körüli hivatalos kommunikációban természetesen felbukkant a drogkérdés is, mert két áldozat vérében amfetamin-származékokat találtak. "Valószínűleg ez is gátolta abban őket, hogy reálisan fel tudják mérni a rájuk leselkedő veszélyt"- mondja a hivatalos, rendőrségi kommunikáció, azt sugallva, hogy a tragédiában szerepet játszhatott a drogfogyasztás.

Nekem azóta egyfolytában csöng a telefonom, a baráti körünk kétségbeesett anyukái hívnak hisztérikus hangon, akik tudják, hogy első könyvem kábítószer-fogyasztókról szólt (Kábítószeretet). Kivétel nélkül azt kérdezik: Úristen, mit csináljak, hogy az én lányom/ fiam ne legyen drogos? De könyörgöm, szó sincs arról, hogy a tragédia két áldozata drogos lett volna. A szombat éjjeli tragédia kiváltó oka emberi felelőtlenség volt, nem pedig drogfogyasztás.

A drogfogyasztást mint kiváltó okot emlegetni egy ilyen tragédia kapcsán félrevezető és manipulatív: például elviszi a figyelmet arról, hogy a rendezvények, partik szervezésének szabályozása végzetesen hiányos és nagyon könnyen kijátszható.

Vagy arról az egyszerű tényről is eltereli a figyelmet, amire én is csak most döbbentem rá, hogy alig van bulizásra alkalmas hely Budapesten. A legtöbb szórakozóhely a föld alatt van, szűk lejáróval, kizárólag ilyen helyekre jártam huszonévesen - tűz esetén biztosan nem jutottam volna ki élve.

A droggal való riogatás csak további pánikot és hisztériát szül, ahogyan ez a baráti körömben is lecsapódik. Ugyanakkor a hozzám forduló szülőknek nem mondhatom azt sem, hogy nyugi: a te gyereked nem fog droggal kapcsolatban kerülni, mert ezt is felelőtlenség lenne.

"A kamaszok - mondja dr. Szemelyácz János, az INDIT közalapítvány vezetője, addiktológus - mindig is a határaikat próbálgatva szórakoznak, vagyis kísérletezgetnek a szerekkel, legyen az alkohol vagy drog. A legtöbb kamasz kapcsolatba kerül a tudatmódosító szerekkel, kíváncsiságtól hajtva kipróbálja, majd a legtöbben kinövik."

Ez mindig is így volt. Teljesen életszerűtlen elképzelni még egy házibulit is valamilyen tudatmódosító szer - például a nálunk ma már házilag is főzhető pálinka - használata nélkül.

Tetszik vagy sem, a bulizással együtt jár a szerfogyasztás. Elég a legújabb veszélyes divatra, a teljesen legális ún. binge-drinkingre gondolnunk (nagy mennyiségű tömény alkohol ledöntése nagyon rövid idő alatt), ráadásul Szemelyácz doktor szerint a mai kamaszok számára szinte ez az egyetlen közösségteremtő élmény: a közös módosult tudatállapot ugyanis közös élményhez vezet.

Hazánkban - ahogyan mindenhol máshol is a világon - minden illegális szerhez bárki könnyedén hozzájuthat. Sőt: a legtöbb illegális szer hasonló állapotot előidéző legális változatához is hozzá lehet jutni. Például a "kati" nevű drogot (mefedron) idén január elsején betiltották hazánkban, azonban egyetlen molekulányi változtatás elegendő ahhoz, hogy a szer újra legális legyen, vagyis olyan ez, mint egy százfejű sárkány: egy fejet levágunk, rögtön új nő a helyére.

Én azt mondom a hozzám forduló szülőknek, hogy illúzió azt hinni, meg tudják óvni/el tudják tiltani kamasz gyerekeiket a tudatmódosító szerek kipróbálásától. Ezzel csak szembenézni lehet, nem pedig áltatni magunkat. A kérdést démonizálni felelőtlenség. De az, hogy a gyerekeink minél előbb megtanuljanak vigyázni magukra, felelősséget vállalni magukért, és biztonságosan szórakozhassanak a mi felelősségünk, felnőtteké. (Különösen szép kihívás ez egy olyan országban, ahol minden tizedik ember alkoholproblémával küzd.)

Hogyan lehet ezért tenni?

Az ország jelenlegi drogstratégiájában - melyet 2000-ben a jelenlegi kormány fogadott el - benne van a biztonságos szórakozóhelyek programja, 12 minimum feltétel teljesítését elvárva egy helytől, például: "A túlzsúfoltság elkerülése a szórakozóhelyeken, ami a belépő és a kilépő vendégek folyamatos számlálása, illetve sorszámozott jegyek által oldható meg - a működési engedélyben foglaltak betartásaként."

De léteznek más olyan programok is, amelyek a szórakozás biztonságossá tételét szolgálják. Pécsett már tíz éve működik a Bulisegély, amelynek keretében a legnagyobb szórakozóhelyeken a pécsi INDIT munkatársai a helyszínen szolgálnak felvilágosítással a szerfogyasztás következményeiről, figyelnek azokra, akik nagyon szétütik magukat, vizet itatnak velük, C-vitamint etetnek, levegőre viszik, és ha kell, mentőt hívnak. Hasonló program működik Kaposváron, Orosházán, Békéscsabán, Szekszárdon. Éveken át működött Budapesten is a Kék Pont Alapítvány partiszerviz szolgáltatása.

Szegeden a helyi Drogcentrum februárban indítja el partiszerviz szolgálatát szintén a legnagyobb szórakozóhelyekkel együttműködve. A programban részt vesznek a szervezet szociális munkásai, kortárs segítők, mentősök, a szórakozóhelyek tulajdonosai és dolgozói: mindannyian megtanulták, miképpen támogathatják a szórakozni vágyó fiatalokat abban, hogy ezt biztonságosan tegyék. A Drogcentrum vezetője, Arany Zoltán szerint a program sikere a város kollektív felelősségének tudatosításában rejlik.

Én is ebben látom a kiutat: a civil szervezetek, a szülők, a gyerekek, az iskolák, vagyis a közösségi együttműködésben.

Múlt vasárnap este ezt mondta nekem a lányom: Ha nagy leszek, mindenhova egyedül megyek - jelentőségteljes szünetet tartott, majd hozzátette: De te mindenhova velem jöhetsz - jó?

Összepuszilgattam, és közben arra gondoltam, mennyire jó, hogy még csak hároméves. Még van időm megszokni a gondolatot, hogy egyszer majd nélkülem fog menni - szórakozni is.

És hogy soha nem fogok tudni elaludni, míg haza nem ért, akárcsak a saját anyám annak idején.

Mert haza fog érni.

Többé nem történhet ilyen tragédia.