Egyszer volt, hol nem volt, még az 1940-es évek elején, egy vidéki város peremén, éldegélt egy szegény özvegy asszony három gyermekével. Kora reggeltől, késő estig keményen dolgozott az asszony, mégis éppen hogy csak megéltek valahogy.

A harmincadik évét csak néhány évvel lépte túl, a nagyon szemrevaló, szorgalmas teremtés. Akadt is kérője szép számmal, de ő mindegyiknek nemet mondott, nem akart mostoha apát a kis árváinak. Nagyon szerette őket, csak értük élt és dolgozott.

A gyermekekkel sem volt baj, édesanyjuk gondoskodó szeretetét, odaadó hálával jutalmazták.
 
Róza asszony büszke volt a gyermekeire. A 11 éves Ilona megbízhatóan anyáskodott a 6 éves Jánoska és a 4 éves Barbara felett. Ő vitte a két kicsit reggel óvodába, majd a tanítás végeztével együtt mentek haza.. Ilona délután vásárolt, mosogatott, takarított, tanult és sokat mesélt a kicsiknek. Az édesanyjától halott meséket, szárnyaló fantáziájával átalakította, tovább szőtte, kiszínezte, így testvérkéit csodálatos mesevilágba kalauzolta.

Közeledett a karácsony, Ilona naponta kiválasztott egy-egy felhőcskét és elhitette a gyerekekkel, hogy az angyalkák ezek mögül figyelik a viselkedésüket és azt mérlegelve, hoznak nekik karácsonyra ajándékot. Persze ezzel kapcsolatban számtalan kérdésre kellett válaszolnia, de ami a lényeg, nagyon jók és szót fogadók voltak a gyerekek.

Boldogan hallgatták, hogy fent az égben az angyalkák sürögnek-forognak, nagyon sok a dolguk, most főzik és csomagolják a szaloncukrot, készítik a habkarikát, hólabdát és a csoki függelékeket.  A törpikék feladata, a játékok készítése, továbbá a fenyőfák kivágása.

Természetesen esténként az álomba ringatás is mesével történt. Nagy figyelemmel hallgatta a két csöppség az erdőben és mezőn élő állatok téli történeteit, míg csak a szemük le nem csukódott. Gyakran álmukban is folytatódott a mese, csodálatos havas tájakon, hótól roskadozó fenyők között, pettyes kis őzikékkel kergetőztek önfeledten.

Általában az apróságok már aludtak, mire anyuka hazaért a munkából. Ilona megvárta. Megbeszélték a napi problémákat és a másnapi teendőket. Jelenleg a karácsonyi előkészületek részleteit tárgyalták. Anyuka lediktálta, hogy mit kell vásárolni, mert valamelyik este a karácsonyfára függelékeket fognak sütni. Ilonát ez nagy izgalommal töltötte el. Boldoggá tette ez a titkos készülődés, mert tudta, hogy örömöt szerezhet a család tagjainak.
 
Anyuka szomorúan közölte, hogy az idén a karácsonyfa alatt sajnos nem lesz semmi. A közelmúltban egy hétig nem tudott dolgozni a reumás keze miatt és az akkor keletkezett adósságot most törleszti, az új évet ugyanis tisztán szeretné kezdeni..

Ilona kárpótlásul elvitte testvérkéit a városba kirakatot nézni,-„mindent csak a szemnek”-jelszóval, mivel ő már tudta, hogy úgysem kapnak semmi ajándékot. Nagyon szépek voltak a kirakatok, káprázatosan szépek. Volt ott minden, csak nem az ő számukra. A gyerekek fáztak, de mégsem akartak haza menni.

Pedig mire haza értek, anyuka már otthon volt. Ma korán jött haza, éppen vacsorát főzött. Jó kedvűnek látszott. Ilona érezte, hogy ma este valami jót fog hallani. Vacsora után sietve ágyba dugták az elfáradt csemetéket, majd izgatottan mentek a konyhába. Ott anyuka elmondta, hogy az iskolát és az óvodát patronáló hölgyek jóvoltából, mind a hárman kaptak egy kis csomagot, mely ruhaneműt és édességet tartalmaz. Az egyik munkahelyén pénzjutalmat kapott, azon vett magának egy használt télikabátot. Egy másik munkahelyén kapott egy csomagot, de nem ismeri a tartalmát. Felbontották, volt benne egy doboz szaloncukor, egy felhúzható repülőgép, egy alvóbaba és két mesekönyv: „Elvira kisasszony” és „Sanyi manó kalandjai” címmel.

Nagyon megörültek, ezeknek a viszonylag jó karban lévő játékoknak. Anyuka megígérte, hogy karácsony másnapján majd varr a babának ruhát, mert szegényke ruha nélkül nem volt túl mutatós.
Ilona nagy buzgalmában, egy betelt füzet kemény fedlapjára másnap rajzolt, egy „Ne nevess korán” című társasjátékot, gondolta, ez lesz az ő személyes ajándéka a családnak...
 
Elérkezett karácsony napja, Róza asszony már hajnalban felkelt bejglit sütni. Egy formátlan kis karácsonyfát is sikerült olcsón venni, amit egy kis ügyeskedéssel elfogadhatóvá tudott varázsolni.
 
Minden kedvezően alakult, csak azon sajnálkoztak, hogy bizony a karácsony feketének ígérkezik, de hát ez nem rajtuk múlik.

Feszülten várakoztak. Végre megszólalt a csengő. A szoba ajtaja kinyílt, ott állt az ízlésesen feldíszített kis karácsonyfa, alatta a játékokkal. A gyertya fénynél, a három boldog gyermek szempár gyémántként fénylett, anyukáé pedig a meghatottság könnyeitől.

A teljesség kedvéért – mint a mesében – elkezdett sűrű, nagy pelyhekben hullani a hó. Rövid idő alatt csodálatosan széppé varázsolta az utcát, ünnepi hangulatot kölcsönzött az egyhangú szürke tetejű házaknak..