Az első részt itt>> olvashatja.

Az egyik csernobili atomreaktor mindössze 84 perc alatt megsemmisült.

A következő napok eseményei
A romba dőlt reaktor továbbra is halálos sugárzást bocsát ki. Ám a szovjet hatóságok hallgatnak az esetről. A Nyugat és a Szovjetunió közti versengés közepette Gorbacsov igyekszik eltitkolni a katasztrófát.

Az erőmű dolgozóinak többsége onnan 3 kilométerre, Pripjaty városában él családjával. Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy az életük veszélyben forog. Okszána Szavcsenko 13 éves volt az események idején. Édesapja a négyes reaktornál dolgozott – ám aznap reggel nem ment haza.

„Egy szomszéd átjött anyámhoz, és elmondta neki, hogy valami történt az erőműnél, és még senki nem jött haza.”

Estére még mindig nincs hír Okszána apjáról. A szovjet hatóságok teljes titoktartás mellett megkezdik az előkészületeket Pripjaty teljes lakosságának – csaknem 50 ezer embernek – az evakuálására.

„Azt mondták, csomagoljunk össze és készítsünk némi élelmet az útra, aztán várjunk, amíg megérkeznek a buszok.”

A teljes evakuáció délután 2 órakor indul meg. 3 órával később Pripjaty már csak kísértetváros.

A hatóságok kétségbeesetten próbálják megállítani a környezet további radioaktív elszennyeződését. A következő hat nap alatt 1800 helikopter-bevetés során 5000 tonna vegyszert dobnak a szétrobbant reaktorra, hogy a különböző anyagok elnyeljék a sugárzást.

A szovjetek úgy vélik, eddig még csak azok tudnak a válságról, akik közvetlenül érintettek. Április 28-a, reggel 6 óra 30 perc. A robbanás után két nappal Svédországban Cliff Robinson atomtechnikai mérnök éppen munkába igyekszik a forsmarki atomerőműbe. Az erőmű Csernobiltól 1600 kilométerre van északra. Ahhoz, hogy beléphessen, Cliffnek át kell haladnia egy sugárzásmérő kapun. Megszólal a riasztó, jelezve, hogy radioaktív szennyezést érzékel.

Cliff úgy véli, a berendezés lehet a hibás. Ám a gép más dolgozók belépését is letiltja. A sugárzás láthatatlan, de Cliff arra tippel, hogy a riasztót az emberek cipője hozza működésbe.

„Rátettem a cipőt az egyik detektorra, hogy megmérjem a sugárzását. A sugárszint iszonyúan magas volt.”

A nap folyamán a svéd tudósok azonosítják a sugárzás forrását: megállapítják, hogy a Szovjetunióból jön. A svédek magyarázatot követelnek, mire a szovjet vezetés végre enged a nyomásnak. Nyilvánosan elismerik, hogy Csernobilban nukleáris baleset történt. A katasztrófa világszerte az újságok címlapjára kerül. A Szovjetunión belül ugyanakkor elbagatellizálják az esetet, és valósággal eltemetik a dolgot az aznapi híradó sok más egyéb híre közé.

Európa felett mindenütt radioaktív csapadék jelei mutatkoznak. Tíz nap után a radioaktív felhő eléri az Egyesült Államokat és Japánt.

Mi is történt?
A szovjet hatóságok a robbanás után azonnal vezető orosz tudósokat küldenek a helyszínre. Ahhoz, hogy megleljék a baleset okát, be kell hatolniuk a zónába. Figyelmük hamar a hibaelhárítási gyakorlatra terelődik.

A Channel a katasztrófák nyomában: Csernobil Csernobil, 1986. április 26. Az atomerőműben éppen rutinszerű ellenőrzés folyik, amikor egy emberi mulasztás következtében a tudósok elveszítik uralmukat a folyamatok felett. 56 másodperccel később hatalmas robbanás rázza meg a létesítményt, melynek következtében hat tonna radiokatív szennyezőanyag kijut a légkörbe. A világtörténelem legsúlyosabb atomkatasztrófája közvetlen módon "csak" 31 emberi életet követel, azonban a szerencsétlenség következtében megnövekedett sugárszennyezés által megölt vagy súlyosan megbetegített áldozatok száma több ezerre tehető. A film a katasztrófa eddig homályban maradt részleteire igyekszik fényt deríteni.   Mikor látható? Január 12-én (kedden) 20:30-kor

Csernobil a maga által előállított villamos energiával üzemel. Ezért biztonsági teszteket hajtanak végre, hogy biztosítsák az erőmű működését akkor is, ha az energia-ellátás megszakad.

A tesztet eredetileg nappal akarták végrehajtani, amikor tapasztaltabb mérnökök lettek volna szolgálatban. Ezt azonban éjszakára halasztották, amikor az erőműnek kevesebb áramszükségletet kell kielégítenie. Ekkorra viszont a rangidős tudósok mind hazamentek, és csak egy fiatalabb csapat maradt ott a négyes reaktor felügyeletére.

Eljövendő veszedelmek
Bár most már tudják, mi okozta a robbanást, elborzadnak a gondolatra, hogy sokkal komolyabb válságra van kilátás. A radioaktivitás nem csupán a levegőben terjed. A tudósok attól rettegnek, hogy a reaktorzóna beleolvad az alatta lévő vízzáró rétegbe. Ha a sugárzó anyag bekerül a talajvízbe, akkor nagyon gyorsan szétterjedhet sok-sokezer lakás ivóvíz-vezetékeibe is. Gyorsan kell cselekedniük. Úgy döntenek, hogy egy masszív betonlapot helyeznek a reaktor alá.

A betonlap fölött, a reaktor romjai között így is 200 tonna radioaktív olvadék marad. Ennek a sugárzása sok éven át komoly károkat okozhat. A hatóságok ezt legjobban úgy tartják elkerülhetőnek, ha egy óriási betonszarkofágot építenek az egész reaktor köré. Ám addig semmit sem tehetnek, amíg a robbanásból származó radioaktív törmelék halálos sugárzást enged a levegőbe. A törmeléket először el kell takarítani.

Ez a hadseregnek való feladat. Úgynevezett „likvidálók” ezreit rendelik oda a Szovjetunió minden részéből. Az embereket Tarakanov tábornok parancsnoksága alá helyezik, aki így emlékszik vissza erre:

„Behívtak a Politbüro ülésére, és azt mondták: Nyikoláj, te vagy a legbátrabb és legtehetségesebb tábornokunk, ezért te vezeted a nukleáris fűtőanyag-törmelék eltakarítását célzó hadműveletet. Mire én: Megőrültek? Hát robotok a katonák?”

A katonák parancsot kapnak, hogy lapátolják vissza a radioaktív törmeléket a romba dőlt reaktorba. Különleges, 30 kilogramm súlyú ólomöltözékben végzik a feladatukat. Minden ember csak 3 percig dolgozhat – de ez elég ahhoz, hogy egy életre elegendő sugárdózist kapjon. Az elkövetkező évek során sok ezren halnak meg emiatt.

 

A betonszarkofág építése folyamatosan halad a törmelék-eltakarítás ideje alatt. Az idővel való versenyfutásban az építmény 206 nap alatt elkészül.

Ki a felelős?
A vizsgálat szerint az események végzetes láncolatát az éjszakai műszak dolgozói indították el, akiket feletteseik utasítottak egy biztonsági teszt végrehajtására. Lépéseik nyomán a reaktor rendkívül instabillá vált, ám ők ezt nem vették észre. Amikor megpróbálták helyrehozni hibájukat, már késő volt – az iszonyú robbanáshoz vezető gyújtózsinór már égett. Ám a vizsgálatot végzők szerint a történtekről nem az éjszakai műszak tehet. Borisz és Leonyid utasítást kapott, hogy hajtsa végre a tesztet. A végkövetkeztetés szerint a katasztrófát a rendszeresen hanyag munkát végző vezetés okozta. Három rangidős mérnököt egyenként tíz év börtönbüntetésre ítéltek.

Visszafordíthatatlan
Pripjaty városa, amely egykor csernobili dolgozók ezreinek otthona volt, annyira sugárszennyezett, hogy lezárták a nyilvánosság előtt. Az atomerőmű 30 kilométeres körzetébe szigorúan korlátozzák a belépést. A lakosok már régen nem reménykednek abban, hogy valaha is visszatérhetnek otthonaikba. Az ukrán kormány becslése szerint legalább 8000 ember halt meg a katasztrófa következtében. Ám az ENSZ úgy véli, még mindig korai kialakítani egy végleges mérleget. Egy dolog azonban biztos: a legsúlyosabban szennyezett területeken a pajzsmirigyrák gyakorisága több mint százszorosára emelkedett a gyerekek és a tizenévesek körében.

 

A romba dőlt reaktorblokk belsejében ma is 200 tonna uránium és csaknem egy tonna halálos plutónium lapul. 1997-ben 28 ország megegyezett abban, hogy közösen finanszíroznak egy hosszú távú megoldást célzó tízéves tervet. A csernobili négyes reaktort egy 20 ezer tonnás acélboltozat borítja be.

Az első részt itt>> olvashatja.

Kapcsolódó cikkek: