Mint az annyiszor lenni szokott, a keresztény és az archaikus, népi elemek is jócskán keveredtek ebben a mára már kihalóban lévő (ha nem kihalt) napnak a hagyományaiban. Pedig december tizenharmadika még a bőséges téli jeles napok között is kiemelkedően sok hiedelemmel és szokással rendelkezett.

Egy keresztény szent és egy pogány boszorkány került egy lapra a naptárban. Valószínűleg azért éppen tizenharmadikára, mert a Gergely-naptár XVI. századbeli bevezetése előtt ez volt a téli napforduló ideje, az év legrövidebb éjszakája, a fény születésének ideje - Lucia, a magyar Luca pedig a latin lux, fény szóból eredeztethető (egyes országokban így is nevezik: "a fényhozó").

Keresztény hagyomány

Bár a tizenhármas szerencsétlen szám a keresztény hiedelemvilágban, hiszen Jézussal együtt ennyien ültek az apostolok az utolsó vacsorán, ahol Júdás elárulta őt, a fény szimbóluma elválaszthatatlan Szent Luciától, így kerülhetett ő erre a dátumra a naptárban.

Lucia Szicíliában, Szirakuza városában élt, a III-IV.  században. Nemesi családból származó, előkelő lány volt, akit beteg édesanyja magával vitt Szent Ágota sírjához, hogy együtt kérjék imájukban a szent közbenjárását gyógyulása érdekében. A sírnál a lánynak megjelent a szent, hívta őt az égiek seregébe. Édesanyja meggyógyult, Lucia pedig azt kérte tőle, soha ne adják férjhez, mert ő Jézus jegyesének tekinti magát. A lányt hite miatt feljelentette elhagyott vőlegénye, és ezzel megkezdődött megpróbáltatásainak sorozata - bordélyházba akarták kényszeríteni, megszégyeníteni, olajjal és szurokkal leöntve megégetni, kiszúrni a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek közt a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjévé.

Népi hiedelmek

Kevésbé mondható szent életűnek az a rontó nőszemély, Luca asszony, aki még az ősi hiedelemvilágból maradt fenn, és kapcsolódott össze december tizenharmadikával. A "gyerekek rémének" is nevezett boszorkány napján, akár tavasszal György napján, szabadon garázdálkodtak a gonoszok; így ez a nap gonoszjáró és dologtiltó nap is volt egyben.

A rémségeket varázslatokkal, a betegségeket vesszőzéssel lehetett csak elűzni, ezekhez  társultak még a dologtiltó napok "aranyszabályai", nem véletlen hát, hogy annyi hiedelem kapcsolódott Luca napjához.

Leghíresebb talán - a mára leginkább csak a szólásból ismert - Luca-szék készítése. Ezen a napon kellett megkezdeni a szabályos ötszög köré írt, 5 egyenlő szárú háromszöget formázó szék készítését, és minden nap egy kicsit munkálkodni rajta, hogy éppen karácsony estére készüljön el.

Luca széke

A hagyományos Luca széke 9 féle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser rózsa) állt össze, szögek helyett pedig kizárólag bükkfából faragott ékek tartották össze. 13 napig készült ("lassan, mint a Luca széke"), és óriási jelentősége volt: aki az éjféli misén felállt rá, megláthatta, ki boszorkány a gyülekezetben - annak ugyanis szarv vagy agancs jelezte a fején valódi boszorkányságát. A probléma csak az lehetett, hogy a boszorkány is könnyen megláthatta a széken álló alakot, és rögtön üldözőbe is vette, így a menekülő jól tette, ha mákot szórt maga mögé futás közben. Azt a boszorkányoknak kötelességük volt összeszedni, így nem érték utol a "leleplezőjüket", aki közben szerencsésen hazaérhetett, és - szintén kötelességének engedelmeskedve - elégethette a Luca székét.

Időjóslás

Sok hiedelem kapcsolódott az időjáráshoz is, hiszen a földművelő családok számára roppant fontos volt a következő évi termés, megélhetés szempontjából. A jóslás egyik formája hagymakalendárium, másik a Luca kalendáriuma nevet kapta. Előbbinél egy hagymából 12 réteget hajtottak ki, mindegyik réteget megszórták sóval, és a kemence mellé tették. Amelyik réteg nedvessé vált a sótól, a következő év annyiadik hónapja nagyon csapadékosnak ígérkezett. Hasonló volt a lényege Luca kalendáriumának is: az azt követő12 napot figyelték meg, mindegyik nap az eljövendő év egy-egy hónapjának felelt meg. Amilyen idő volt az adott napon, olyan volt a várható tendencia a következő év annyiadik hónapjában is.

Luca-búza

Ma is ismert szokás volt a szintén a következő évi termést (is) jelképező Luca-búza kelesztése. Az asszonyok egy lapos tálban búzát csíráztattak a kemence mellett, és ha az szentestére szépen kihajtott, bő termés volt várható. A zöld búzával aztán egyes tájakon a karácsonyi oltárt, máshol az ünnepi asztalt díszítették, de volt, ahol az állatokkal etették meg, tej- és tojásrontás ellen.

Kotyolás

A Dél-Dunántúlon a kisfiúk egy idősebb fiú kíséretében kotyolni jártak Luca-nap hajnalán. Lopott szalmát vittek magukkal, arra térdelve skandálták bő termést, gazdagságot hozó jókívánságaikat. A szokás is innen kapta a nevét, mert köszöntőjük általában így kezdődött: "kity-koty". A háziasszony "hálából" aztán vízzel, kukoricával szórta meg őket, amit később a házi szárnyasok csipegettek össze.

Lucázás

Jobban jártak a lucázni induló lányok: ők fehér lepelben jártak háztól házra, a tyúkok szaporulatát igéző jókívánságokkal, melyekért cserébe tojást kaptak jutalmul.

Férj-jóslás

Ha pedig a jövendőbelijük nevére voltak kíváncsiak, 12 papírra 12 fiúnevet írtak, és vagy egy-egy süteménybe tették őket, amelyekből minden nap egyet elfogyasztottak, és az utoljára maradó adta meg a vőlegény nevét, vagy a Luca-cédulaként is ismert papírdarabok közül minden nap egyet tűzbe vetettek, s az utoljára maradt cédulán megláthatták a jövendőbelijük nevét.

Tilalmak

Aki pedig megszegte az e napra vonatkozó tilalmakat, rettenetes büntetést várhatott - magától Lucától. Ezen a napon ugyanis tilos volt szőni, fonni, varrni, mert azzal bevarrták a tyúkok fenekét egész évre, tilos volt kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét is, nem szabadott mosni, és innentől a kémény alá kötözött nyírfa seprűvel volt csak szabad söpörni egész karácsonyig.