Pünkösd elnevezése a „pentekoste – ötven” szóból ered. Ez a húsvét utáni ötvenedik nap. Pünkösd a húsvét beteljesedése. Mindkét ünnep természet-ünnepekben gyökerezik. Húsvét a tavasz ünnepe, pünkösd pedig az aratás kezdete. A zsidók mindkét ünnepet az üdvtörténet eseményeivel értelmezték. Húsvétkor az egyiptomi kivonulásra emlékeznek, pünkösdkor pedig arra, hogy a Sínai-hegyen megkapták a Tízparancsolatot. Számunkra, keresztények számára, húsvét Jézus feltámadásának, pünkösd pedig a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Minden ünnep egyben mindig az ember önmagára találásának az ünnepe is. Pünkösdkor az emberré válás beteljesedését ünnepeljük. Ahhoz, hogy megértsük, mi köze van pünkösdnek az emberi kiteljesedés folyamatához, vizsgáljuk meg ennek az ünnepnek a gyökereit.

    Nézzük először az ötvenes számot. 50 évesen az ember az idős kor küszöbén áll. Rómában 50 évesen felmentették az embereket a katonai szolgálat alól. Szent Ágoston szerint szimbolikus jelentése van az ötvenes számnak: „Ennek az ötvenedik napnak van azonban egy másik, titokzatos jelentése is. Hétszer hét az negyvenkilenc, és ha az ember visszatér a kezdethez, és még egy nyolcadik napot hozzászámol, ami egyben az első is, akkor elérjük kereken az ötvenet. Ez az Úr feltámadása utáni 50 nap most már nem a fáradságot szimbolizálja, hanem a nyugalom és az öröm jelképének tekinthetjük őket.” (Betz 152) Az ötven tehát a nyugalom és az öröm jelképe. Ötvenévesen az ember bölcs, a szellem embere lesz – mondja Nagy Szent Gergely Mózes irányelveire hivatkozva, mely a levitákat 25 éves kortól kötelezi a szolgálatra a szent sátorban. Ez a szolgálat 50 évesen ér véget. Attól kezdve a leviták a szent edények őrei. Gergely pápa szerint ez annak a vezetői feladatnak a képe, amilyen vezetővé Benedek 50 évesen vált. (vö. Lev 8,24-25). Tauler visszatér Gergely ezen értelmezéséhez. Szerinte az ember élete közepén, 40 évesen, lelki válságba kerül. Istenképét eddig projekciók homályosították el. A 40 és 50 éves kor közötti időben a Szentlélek megváltoztatja az ember Istenhez fűződő viszonyát, és képessé teszi arra, hogy megértse és megtapasztalja Istent. 50 évesen a szellem emberei, az áldás forrásai leszünk, akik képesek arra, hogy bevezessenek másokat Isten bölcsességébe és megtapasztalásába.
    Izraelben minden 50. év jubileumi esztendő volt: „ne vessetek, ami a szántón magától nem terem, ne arassátok le, tőkéiteket ne metsszétek, és termését ne takarítsátok be, hogy szent legyen az örvendetes esztendő.” (Lev 25,11-12) Ugyanakkor minden adósság eltöröltetik, a rabszolgák visszakapják szabadságukat. Az emberré válás szép képe ez. Az 50. év az elmélkedés éve, egy „sabbat-év”, amikor az ember megáll, hogy átgondolja, eddigi életében mi volt igazságtalan, mi az, ami nem a saját lényének és nem Isten akaratának szellemében növekedett. Az embernek el kell engednie az adósságokat, azaz félre kell tennie a viszálykodást másokkal, tisztáznia kell a kapcsolatait, ugyanakkor ki kell egyeznie magával és az életével is. Az embernek szabadon kell engednie a rabszolgáit. Amit eddig rabszolgaként tartott, amit elnyomott, fel kell szabadítania, hogy az tényleg élhessen. Maga sem élhet többé rabszolgaként, aki teljesítménnyel akarja bizonyítani az értékét, hanem csakis Isten szabad fiaként vagy szabad leányaként.
    Pünkösd mindezt a tudat alatt közrejátszó tartalmat is eszünkbe juttatja. Ha ránk száll a Szentlélek, akkor bennünk is beteljesedik az ötvenes, akkor mi is eljutunk valódi lényünkhöz, nyugalmat és örömöt lelünk, akkor mi is a szent edények őrzőjévé válunk, vagyis mások vezetőjévé és kísérőjévé. A húsvéttól pünkösdig tartó 50 nap az emberré válást akarja begyakoroltatni velünk. A húsvéti evangéliumok és a húsvéti történetek, Krisztus mennybemeneteléről és a Szentlélek kiáradásáról szóló elbeszélések az ember önmagára találásának útját írják le, a sírból való feltámadás útját, a feltámadást a hétköznapokban, az elmerülést önnön emberségünkben egészen a mennyországig, mely bennünk van. Ez az az út, mely a minket vezető feltámadt Krisztustól a hozzánk szóló belső mesterhez vezet. Önmagunkra találásunk a Lélek várásától a Szentlélek pünkösdi kiáradásáig tart. Ha eljön a Lélek, akkor igazán önmagunkká válunk, akkor felébrednek képességeink és lehetőségeink, akkor minden átalakul bennünk. A bimbó kirügyezik és életünk virága kinyílik. Pünkösd az elevenség ünnepe. Ha Isten Lelke, aki kezdetben a világ fölött lebegett, belénk hatol, akkor újjáteremtődünk, akkor saját eredetünkkel kerülünk kapcsolatba, azzal az ősi képpel, amit Isten alkotott rólunk magának.
    Pünkösd azonban nem csak az egyén önmagára találásáról szól, hanem az Egyház létéről és növekedéséről is. Pünkösd az Egyház születése. Ha a Szentlélek leszáll az emberekre, akkor összehozza őket, akkor olyan közösséget hoz létre, amely minden kereső és kérdező felé nyitott. Olyan közösség jön létre, amelyik áttöri szűk korlátait, és a világ kovásza lesz. Az ember önmagára találása akkor teljesedik be, ha nyitott a közösségre, ha másokkal együtt azon dolgozik, amit Isten bízott mindannyiunkra: emberibbé tenni, Isten akarata szerint formálni és alakítani ezt a világot, és belevésni Isten Lelkét. Az Egyház azoknak a közössége, akik együtt tanúskodnak Jézus föltámadásáról. Ezért, ahol az emberek reményvesztettek, ahol a halál árnyéka úgy tűnik, legyőzi az életet, hirdetnie kell, hogy az élet legyőzte a halált, a szeretet legyőzte a gyűlöletet, és van feltámadás.
(A fenti részlet P. Anselm Grün: Éld a Húsvét örömét című könyvéből származik, mely nemrég jelent meg a Bencés Kiadónál.)

**********************************************************

A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.

Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

A Szentlélek pünkösd napján áradt ki Jézus Krisztus anyjára, Szűz Máriára, valamint az apostolokra.
(Limbourg fivérek: Les Très Riches Heures kódex (15. század))

Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.

Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.

A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.

A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A csíksomlyói búcsú hagyománya a 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.